JátéKonzol

Az előkészületben lévő játékoktól nem mindig lehet tudni, hogy mit várjon az ember. Némelyikről azonban feltűnően többet hallani, mint a vele egy időben készülő többiről, így aztán nem csoda, hogy arra még inkább kíváncsi lesz az ember. Így volt ez a BioShock esetében is. Akik kicsit tájékozottabbak voltak, azok már tudták, hogy nagy durranás van készülőben, a többiek csak az előre kiadott képekből sejthették, hogy ez valami különleges lesz. Az én érdeklődésemet az "eddig soha nem látott stílus", és az elhintett apró infómorzsákból kiderült érdekes történet keltette fel. Az idézőjel nem véletlen, hiszen ezt a bizonyos stílust, a hatvanas évek formavilágát, és az art-decot már jól ismerhetjük, de ilyen környezetben játszódó FPS-t még aligha láthattunk, pláne nem Unreal 3 motorral meghajtva.

A problémáink ott kezdődnek, amikor békésen utazunk a repülőgépen, éppen a szüleinket készülünk meglátogatni – vagy tőlük jövünk, nem emlékszem már kristálytisztán – amikor is egyszer csak a gép az óceánba csapódik. Feleszmélni sincs időnk, máris a gép apró darabkái között úszunk a vízben, meglehetősen mélyen, a levegőnk épp kitart, míg a felszínre evickélünk. Ahogy ez ilyenkor "lenni szokott", egyedüli túlélők vagyunk, tehát senkinek a segítségére nem számíthatunk. A gépből kifolyt, víz felszínén lebegő és hevesen lángoló üzemanyagfoltokat kerülgetve egy kis szigetre tudunk kikászálódni, amelyen egy világítótorony áll. Továbbra sem találkozunk senkivel, hát jobb híján bemegyünk a toronyba. Ez ekkor még jó ötletnek tűnik a lehetőségeinket figyelembe véve, persze később ezt a lépésünket nagyon megbánjuk... (Ugyebár magyaráznom sem kell, ezt is képletesen értem, hiszen itt kezdődik a cselekmény. :-) )

A torony belsejében egy kis kabint találunk, ami nagyban hasonlít egy mini tengeralattjáróra. Na ezt már normális ember biztos nem csinálná hasonló körülmények között, de mi ugye beszállunk a kabinba, az ajtó ránk záródik, és egy csodálatos utazásra indul el velünk. Útközben először is egy vetített kisfilm vázolja fel nekünk, hogy hová is tartunk. A vetítővászon közben felhúzódik az üvegajtó, és egy csodálatos víz alatti világ tárul elénk. De nem ám egy "szokványos" korallszirtre kell gondolni ezerféle színben pompázó halakkal! Neeeem, itt egy komplett város van a tenger fenekén felépítve hatalmas tornyokkal, villódzó neonfeliratokkal. Hogy egy kicsit jobban átérezzük a méretarányokat, az épületek között bálnákat láthatunk lassan, méltóságteljesen átúszni. Andrew Ryan – aki az egész víz alatti komplexum szülőatyja – narrációja közben folytatódik, ebből tudjuk meg, hogy az előttünk elterülő "város" neve Rapture, amely tulajdonképpen egy olyan orvosi létesítmény, ahol a kedves páciensek testi tökéletlenségein tudnak szakszerűen csiszolgatni. De a plasztikai sebészi szolgáltatásokon és a tökéletességen túl is vár rájuk még egy kis meglepetés, mint például emberfeletti képességeket adó genetikai módosítások, és az orvos-zsenik tevékenységének nem szabnak határt holmi morális kérdések. Na, gondolom ezért kellett az egész létesítménynek ennyire elrejtőznie...

Lassan megérkezünk, de a tökéletes emberek, és félistenné genetizált páciensek, na meg a víz alatti mennyország helyett valami egészen más tárul elénk. Először is az, hogy a teljesen lepusztult környezetben az egyik árny-alak nagyon csúnyán megöli a másikat... A kabinban elhelyezett rádión keresztül Atlas nevű újdonsült barátunk szól hozzánk, tőle tudhatjuk meg, hogy az előbb egy splicert láthattunk "munka" közben, amely kifejezés egyébként a kissé félresikerült, majd bekattant és itt ragadt páciensek gyűjtőneve, akik majd az elkövetkezendőben az idő túlnyomó részében szórakoztatni fognak minket azzal, hogy a különféle kezükbe akadó tárgyakkal – pajszer, fúrógép, különféle lőfegyverek – megpróbálnak minket jobblétre szenderíteni. A helyzetünk tehát korántsem olyan rózsás, mint amilyennek Ryan koma felvázolta nekünk, ki kell jussunk tehát valahogyan. És mivel a kabin visszafelé nem megy, Atlas folyamatosan segíteni fog minket jótanácsaival a talált rádión keresztül, nagyjából úgy, ahogy ezt például a Far Cryban is tapasztalhattuk.

Bent vagyunk tehát egy roskadozó víz alatti komplexumban, amelynek résein át szép lassan szivárog befelé a víz, a megrongálódott elektromos rendszernek köszönhetően nyomasztó félhomály vesz körül minket, és mintegy mellesleg génmanipulált őrültek vadásznak ránk. Nem árt tehát valami önvédelmi eszköz után nézni! Az arzenálunk első darabja – meglepő módon – egy nagyobbacska csavarkulcs lesz, de hamarosan a kezünkbe kerül egy hatlövetű pisztoly, egy Tommy géppuska, egy gyönyörű vésetekkel díszített shotgun, viszont az érdekességet nem igazán a lőfegyverek jelentik. A játék újabb különlegessége, hogy ezek mellett különféle "mágiákat" is használhatunk, de ezek itt nem mágiának vannak titulálva, hanem ezek az úgynevezett plasmidok, vagyis génmanipuláló szerek, amelyek révén különféle érdekes képességekre tehetünk szert. Tűzlabdákat dobálhatunk, villámokat szórhatunk, tárgyakat mozgathatunk a gondolatainkkal, és a többi. A plasmidok által előidézett különleges képességeket az EVE-et használva tudjuk alkalmazni, ez tulajdonképpen a varázslatainkhoz a mana, amit néha szükséges utántölteni. Ezt ugyan nem a jól megszokott apró parafadugóval lezárt csinos kis fiola formájában kapjuk, hanem akkora fecskendőkben, amitől egy lónak is kikerekedik a szeme, ha az állatorvos bácsi egy ilyennel közelít felé... Az első néhány alkalom még meghökkentő, mikor hősünk a csuklójába döfve betolja magának az adagot, de meg lehet szokni. :-) A harcrendszer persze nem úgy néz ki, hogy a stílusunkhoz leginkább passzoló fegyverrel, varázslattal végighenteljük a játékot, ugyanis a fent említett dolgokat tudjuk kombinálni is, így lesz a legegyszerűbb a dolgunk. Ezt rögtön a legelején megtanítják velünk azon az egyszerű példán keresztül, hogy a villám nem öli meg az ellenfelet, csak lebénítja, ilyenkor még nem árt előkapni a csavarkulcsot, és meglapogatni vele a páciens arcát. Ez már így is elég jól hangzik, de tovább is van: a fegyverekhez több lőszertípust találhatunk, ezek között is váltogathatunk. És még egy kis érdekességképpen különféle tonicokat is találhatunk, amelyek különféle már meglévő tulajdonságunkat erősíti.

Az ellenfelek a fent említett splicereknél persze jóval sokszínűbb palettát képviselnek. Sőt, a splicerek is elég változatosak, vannak ugye a fent említett félresikerült páciensek, a becsavarodott nővérkék, és néha a kedves doktor bácsikkal is összefuthatunk, ők afféle főellenfél-szerepeket töltenek be. Aranyos kis faládikából gránátokat dobálnak nekünk, persze biztosítószeg nélkül, vagy Tommy géppuskával próbálkoznak, és még sorolhatnám. A splicerek egyébként nem teljesen agyatlan zombiként rontanak nekünk, felmérik a helyzetet, mérlegelik a végkimenetel lehetőségeit, és ha rosszul állnak, inkább menekülőre fogják. Aztán itt vannak a Big Daddyk, akik azok a nagyon nem bizalomgerjesztő, leginkább mélybúvár-ruhára emlékeztető jelmezben közlekednek, aranyos kis kőzet-fúróval a jobb kezükön. Ők valamiféle őr-szerepre voltak hivatottak a Rapture eredeti koncepciója szerint. Ezeken kívül különféle automata géppuskák is nehezíteni fogják a dolgunkat. Van statikus verzió is, velük könnyebb elbánni, van viszont repülő változat, ami egy kicsit az előbbinél trükkösebb.

A BioShock RPG részét erősíti még a játék során a Big Daddyket kísérő Little Sisterektől begyűjthető Adam. Egyfajta tapasztalati pontnak is felfogható, melyet felhasználva például a speciális képességekre rendelkezésre álló slotjaink számát bővíthetjük. Amikor legyőztünk egy Big Daddyt, és a hozzá tartozó kislány védtelenné válik, dönthetünk, hogy kiszívjuk belőle a begyűjtött Adamet, vagy futni hagyjuk, és megelégszünk egy kis kárpótlás-adammel. Ha összegyűlik elegendő Adam és elérünk a megfelelő automatáig, már fel is turbózhatjuk magunkat.

A játék színesítő elemei közül kettőt említenék meg: különböző helyeken régimódi szalagos diktafonokat találhatunk, amikből akár hasznos információkra is szert tehetünk, de leginkább csak a Rapture orvosainak gondolatait hallgathatjuk meg róluk. Na persze mondanom sem kell, ritka beteges orvosokról van szó, mintha csak az egész orvosi testületet Mengele doktor képezte volna ki... Csak egy példa a visszafogottabbak közül: "Miért tart olyan sokáig a gyerekeknek, hogy felnőjenek? Csak zabálnak, mint a disznó, és cserébe semmi! Biztosan van valami módja, hogy felgyorsítsuk a folyamatot..." (Dr. Suchong) Egy másik érdekesség a különféle gépek hackelése. Egyrészt mindenféle automatákat találhatunk, amelyekből a játék folyamán összeszedegetett dollárkáinkat elkölthetjük lőszerre, gyógyításra, másrészt az automata géppuskákat. Ezeket egy mindenki által jól ismert mini-game segítségével meg lehet buherálni, hogy olcsóbban adják ki a cuccokat, vagy – géppuskák esetében – hogy az ellenség helyett minket támogassanak. A fent említett mini-játék a csővezeték-építgetős fajta lenne, ahol egy négyzetrácsos táblázat mezőit felfedve egyenes, vagy kanyarodó idomokat találunk, amikből a lassan haladó folyadéknak egy folyamatos vezetéket kell kiraknunk a megjelölt kivezető pontig. Még mielőtt nekikezdenénk, információt kapunk arról, hogy mennyire lesz nehéz dolgunk. Amit egyébiránt azért jó tudni, mert ha a hackelés nem sikerült, bizonyos mennyiségű sebzést kapunk, amibe esetleg bele is halhatunk. Szerencsére találhatunk korlátozott számban automata hackelő-eszközöket, amik ezeken a nehézségeken átsegítenek minket.

A grafika méltatását nem is tudom, hol kezdjem. A látványvilág jóval túlmutat azon, hogy egy módosított Unreal 3 engine működteti a játékot, a designerek és grafikusok is kitűnő munkát végeztek. A játék tele van a legapróbb részletekig kidolgozott terekkel, gyönyörű fegyvermodellekkel, és nem mindennapi effektekkel. Minden szín, minden fény és miden árnyék a helyén van. És akkor a víz kidolgozását még nem is említettem! Márpedig az még csak az igazán említésre méltó! Persze nem is csoda, hogy nagy hangsúlyt fektettek rá, miután egy víz alatt játszódó történetről van szó, de ez meg is látszik. A plafonról lecsorgó, lépcsőn lezúduló, és a padlón szétterülő vízeffektek elképesztő valósághűséggel vannak megoldva!

A grafika részletessége egymagában is tekintélyt parancsoló, de az igazi hatást, a feeling sava-borsát a hangok szolgáltatják. Az ellenfelek, a fegyverek hangjai is tökéletesek, az automaták vevőcsalogató marketing-dumája már csak hab a tortán, de itt még nincs vége! Akárhol megállhatunk, ahol nincs senki és semmi, aminek hangja kell hogy legyen, sehol nem lesz tökéletes csend. Vagy a várost alkotó acélszerkezet nyikorgását hallhatjuk, ahogy a hatalmas víznyomásnak próbál ellenállni, vagy a beszivárgó víz csobogását, mert az acél a víznyomásnak mégsem tudott ellenállni, vagy távoli sikolyokat, beteges vihogásokat, és egyéb finomságokat, amik vajmi keveset javítanak a közérzetünkön...

Ha röviden össze kellene foglalnom a tapasztalataimat, azt mondanám, hogy ennyire jól kitalált és érdekes alapkoncepciót ilyen profin megvalósítva még nem láttam. A játék izgalmas, szórakoztató, még a rendkívül nyomasztó környezet ellenére is, és sehol egy apró elrontott részlet, ami kizökkentene minket abból, hogy igazán bele tudjuk élni magunkat!